Aranyketrec

Aranyketrec

Határtalanul szerettelek

2016. április 07. - Nyuta

Öröm - megölöm. Felboncolom, kibelezem, megvizsgálom, felkutatom. Okát keresem. Mert ok-os vagyok. És aki ok-os, az mindig, mindig, mindig gond-olkodik. Így pusztul el az öröm. Helyette marad az űr és a zűr. Horror vacuivá duzzasztott félelem. Mert végül nem találok semmit. Kicsúszik a kezem közül, amiről azt hiszem, az enyém volt. Meg akarom tartani, birtokolni a megfoghatatlant és megőrizhetetlent.

Szer-etet, gyűl-ölet.

Túl gond-ol, túl gond-os, túl, túl, túl. Sok. Teher.

Megfelel. Felel. Elég jó.

Megfelelek, elég jó vagyok neked, ha így viselkedem. Akkor szerethető - ehető - vagyok számodra, ha megteszem - eszem -, amit kérsz. 

Ha ön-magam adom, az nem elég. Több kell neked. Így lettem sok. De többet önmagamnál adni nem tudok. És mert mégis többet akarok, nem adok eleget. Magamnak sem. Ha ennél többet kérsz, nem szeretsz - nem etetsz. Nem szeretem - nem etetem - magamat sem.

Azt hiszem, több kell legyek, mint aki vagyok. Aki vagyok, az édes kevés. Édes Anna.

Jellemtelen. Jelentelen. 

Pedig nem vagyok se rosszabb, se jobb senkinél. Ha rossz vagyok is vagyok elég jó. Tökéletlen, tök életlen. Inkább tök élettelen. 

Megmérgeztek a szavaid, megmérgezett a tekinteted. Nem tudok már a szemébe nézni senkinek. Nem akarom látni magam senki szeme tükrében. 

Szégyellem magam, mert nem vagyok elég. Ezért többnek akarok látszani. Nem engedek magamhoz közel senkit, félek tőlük. Félek, hogy rájönnek, milyen kevés vagyok. 

Azt akartad, legyek engedelmes, jó szolga. Az lettem. Azt akartad, legyek gondolkodó, kiművelt fő, az lettem. Azt nem akartad, hogy önmagam legyek. Nem lettem. Azt nem akartad, hogy szabad legyek. Nem lettem.

Fellázadnom kellett volna? Hogyan?! Ott voltál egyedül, bánatodban belém kapaszkodtál. Azt hittem, ha több leszek, boldoggá tehetlek. De nem így lett, és azt hittem, ez az én hibám. Hogy nem voltam elég neked.

A nem elégségből lett a túlság. Ebből elég!!!

Baba

 "Tombol a hold, viaskodom, de nem
a gőgösöké, amit éjszaka
csapzott lapokra írok, sem pedig
a felszálló halottaké, kiket
madárraj és zsolozsma rejt el;
csak a szeretőké, kik húnyt szemekkel
minden korok bánatát ölelik,
akiknek fizetségre nem telik,
nem is látnak, övék művészetem."

Dylan Thomas

 

Gyönyörű nő volt. Karcsú és kislányosan bájos sziluett, erős, de mégis lágy és nőies kezek. Dús és hosszú barna haja lánykorában a derekáig ért. Akár Shakespeare Júliája. Bolondultak érte a férfiak. A testénél még sokkal inkább intellektusáért, szép lelkűségéért és kiolthatatlan igazságérzetéért. Mindenki szerette, még az is, aki titkon irigye volt. Sosem tűnt el a tömegben, sosem kellett keresnie a társaságot. Meleg fényt árasztó égitestként vonzotta magához a didergő lelkeket. 

 -----------

Nehéz éjszakája volt. Ötször is fel kellett kelnie, hogy kimenjen a WC-re. Szorongott, hogy nem tudja kipihenni magát, reggel meg indulni kell a munkába. Győzött a kimerültség, és betelefonált, hogy aznap otthonról fogadja a hívásokat, mert nincs jól. Ahogy letette a telefont, megkönnyebbült, és visszadőlt az ágyba. Félálomban hallotta, ahogy lánya készülődik a fürdőszobában. Férje még ott aludt mellette, már negyedszerre nyomta ki a telefonja ébresztőjét. Elnyomta újra az álom, fel sem ébredt arra, hogy lánya elment hazulról. Baba most nyugodtan tudott kilépni az ajtón, ami pont szülei mindig nyitott hálószobája mellett volt. Aznap reggel elmaradt a kora reggeli pörölés, hogy miért reggel mosott hajat, vagy miért indul olyan korán az iskolába. Most nem kellett hazudnia. Nem nulladik órája volt, csak egy leharcolt kocsmába ment kávézni a barátaival még iskolakezdés előtt. 

Anyja az átvirrasztott éjszaka ellenére a szokásos időpontban kelt ki az ágyból, olyan tizenegy óra körül. Kicsit gyűröttnek érezte magát, de nem tudott már tovább aludni, felzaklatták az álmai. Az utolsóban épp államvizsgázott az egyetemen. Egykori tanárai közé bekerült egy TV riporter is abból a műsorból, amit minden reggel, még az ágyból is néz. Felkapta az ágya mellé fektetett mankóit, és nem törődve a hóna alatti sebek okozta fájdalommal, kiment a konyhába elkészíteni a kávéját. Csak annyira töltötte tele a bögrét, hogy ki ne csurogjon menet közben belőle a kávé, ahogy a jobb kezével a fülénél fogva hozzászorította a mankójához. Gyűlölte a hétköznap reggeleket. Ilyenkor még kiszolgáltatottabbnak érezte magát. Eljutott a kanapéig ő is és a bögre kávé is, a dohányzóasztalon pedig már várta egy megkezdett doboz cigi és a távirányító. Még mielőtt bekapcsolta volna a TV-t, hallgatta egy-két percig a társasház előtti játszótérről felszűrődő gyerekzsivajt. 

Folytatta azt a műsort, amit még a hálószobában kezdett el nézni, egy ellenzéki politikussal készült interjút. Megállapította, milyen jól kérdez a riporter, és hogy a képviselő micsoda éleslátással kritizálja a kormány gazdaságpolitikáját. Mire vége lett az interjúnak, megitta a kávéját és már öt szál cigarettát is elszívott. Nyomogatta a távirányítót, aztán leragadt egy kereskedelmi csatornán, ahol egy magazinműsorba hívtak meg zenészeket. Olyan jó, pörgős zenét játszottak. Aztán körbenézett a dohányzóasztal körül, és megtalálta a boros üvegét, még a negyede megvolt. Előző esti pohara még az asztalon, de jó lesz az, gondolta, nem annyira piszkos. Nem kínlódja magát ki megint a konyhába egy tisztáért. Csak akkor áll föl, ha nagyon muszáj. Pedig el is kéne mosogatni, meg a szőnyeg is nagyon mocskos már, a porszívó pedig elérhető távolságban pihen, de túl fáradtnak érzi magát. Megkéri majd Babát, ha hazajött az iskolából. 

Csörög a telefon. Nem munkaügyben keresik, egy régi barátnője az. Már évek óta csak telefonon beszélgetnek, de mindig hosszasan, órákon át. Felvidítják egymást; röpködnek a poénok és az élces kommentárok politikáról és a család aktuális állapotáról. Majdnem mindent tudnak egymásról. Most viszont lerázza, emlékezteti a másikat, hogy ez a dolgozós napja a héten, és bár otthon maradt, de várja a telefonokat, úgyhogy majd visszahívja este. 

Elfogyott a bor és ennie is kéne valamit, mert már egy órája beadta magának a reggeli inzulint. Kimegy a konyhába egy szelet kenyérért, de italt nem talál sehol. Csinál magának még egy bögre kávét, aztán belefeledkezik evés közben a TV-be. A Love story-t adják. Nyeli a könnyeit a történet végén, és arra gondol, ez lesz az ő sorsa is. Már nem olyan fiatal, mint a filmbeli főszereplőnő, de érzi, hogy nem fog sokáig élni. Ő fogja itt hagyni a férjét. Ezt időnként mondogatja is neki, hol viccelődve, hol fenyegetőzve egy veszekedés közben.

Összeszedi magát, kimegy a fürdőszobába mosakodni és megfésülködni. Megpróbál gyorsan végezni, nehogy elmulasszon egy bejövő hívást. Bekeni az arcát, választ egyet a hosszú évek alatt felhalmozott parfümjei közül, és illatozva, felfrissülve lép ki a fürdőből. Körbejárja a lakást, benéz a lánya szobájába is. Az ágy bevetetlen, ruhák a fotelon gyűrődnek, az íróasztalon papírhegyek, a pianínón ujjnyi a por. Micsoda egy lusta disznó, jegyzi meg magában, aztán visszamegy a nappaliba. Leül a kanapéra, és kinyújtja a beteg lábát, ami begörcsölt. Rátámaszkodik a térdére, hátha attól hamarabb elmúlik. Szentségel, hogy miért kell fájdalmat éreznie abban a testrészében, ami már régóta le van bénulva. Nincs igazság a földön. 

Kapcsolgatja a TV-t, de nem talál semmit sem, ami érdekelné, úgyhogy elkezd egy pletykalapot olvasgatni. Csörög a telefon, egy ügyfél az. Egyszerű eset, még a számítógépet sem kellett bekapcsolnia, fejből tudja az idevonatkozó jogszabályt. A kérvény sem lesz egy hosszadalmas munka, amire a középkorú úrnak szüksége van. Majd lediktálja a lányának, még a héten meglesz, ígéri.

Az órára nézett, és elkezdett örülni. Mindjárt kettő, nemsokára hazaér Baba. Elkezdi díszbe öltöztetni a szívét, mint a róka, mikor a kis herceget várja. 

Baba épp a metrónál búcsúzkodik szerelmétől. Fájdalmas az elválás a lánynak, alig látták egymást napközben. Az utóbbi időben nagyon lehangolt és szorong, nemsokára érettségizik. Alig tud felhőtlenül örülni bárminek is. Még a szerelemnek sem. Behajtja a nap utolsó ölelését, és apró, de gyors lépteivel siet hazafelé. Tudja, hogy anyja már nagyon várja. Már a ház kapuja előtt van, mikor megcsörren a mobilja. Ő hívja. Be kéne ugrani a közértbe, krumpli kéne, és a bor is elfogyott. Visszafordul, és bemegy a ház melletti kis üzletbe. Örül, hogy van nála elég pénz, így nem kell újra lejönnie. Fizetésnél nem néz a pénztáros szemébe, a héten már harmadjára vesz ott alkoholt.

Zörög a kulcs a zárban. Baba végre otthon!

Anyja megkéri, vigye be a bort, aztán készítse elő a hozzávalókat a krumplifőzelékhez. Ő majd megfőzi, de jó lenne, ha Baba előbb elmosogatna. A lány kedvetlenül, de elvégzi a feladatokat. Amíg anyja főz, addig úgysem tud elvonulni a vágyott magányába, mert szükség van rá. Éhes is, de megvárja a főzeléket. Anyja úgy készíti el, ahogy ő szereti, jó sűrűre. Csak Baba eszik, de mint mindig, kint, a nappaliban, így a TV háttérzajában megbeszélik, mi történt aznap. Szóba kerül a lány barátja is, akit anyja egyáltalán nem tart hozzáillőnek. Szerinte nem elég művelt Babához. El nem tiltja tőle, de érzi, hogy ez a fiú nem az igazi, és ezt el is mondta már számtalanszor. Szép fiúnak tartja, de nem méltó parti, nincs miért felnézni rá egy értelmes lánynak. „Nincs benned semmi tartás”, mondogatja ilyenkor. 

Baba számára fontos anyja véleménye, bízik benne, de szerelmes a fiúba. Próbálja őt noszogatni, hogy olvasson többet és ne járjon mindig feketében, de a másik nem hallgat rá, nem érti, miért kéne megváltoznia.

Megjön Baba apja a munkából. Kezet mos, és leteszi magát az étkezőasztalhoz. A kérdésre, eszik-e a friss krumplifőzelékből, idegesen felkapja a vizet; ő sosem eszik ilyenkor, majd késő este. Szinte tapintani lehet a belőle áradó feszültséget. Tölt magának egy pohár bort, felhígítja kólával, és rágyújt egy cigire. Majd miután elszívta, bemegy Baba régi gyerekszobájába, amiben már évek óta nem lakik senki, csak apja régi, filmes fényképezőgépei. Elővesz egy darabot a vitrinből, leporolja, megfújogatja, kattint vele párat, és visszateszi a helyére. A mozdulatsor megismétli még négy géppel. Egyikbe-másikba fűzött még filmtekercset is, de soha nem fényképez. Viszont órákat el tud tölteni a néma és haszontalan tárgyak társaságában.

Baba jó kislány volt, minden feladatot elvégzett, amire megkérték. Most már mehet a saját dolgára. Tanulnia kéne, de inkább rágyújt, és elmerül a gondolataiba a teraszon. Két slukk között be-bedugja a fejét a teraszajtón, anyja hívja-e valamiért. Nem akarja, hogy üvöltsön vele, ha nem hallja meg sokadjára se. Azt meg végképp, hogy az apját küldje utána. 

Bekapcsolja a TV-t, és ad még magának egy órát, mielőtt nekilát a tanulásnak. Aztán még egyet. Kávéval majd bírni fogja hajnalig.

 

 

 



 

 

süti beállítások módosítása